Featured

2010 - Bajnai Gordon miniszterelnök búcsúbeszéde - Farewell Speech by PM Gordon Bajnai



Published
[English below ↓]

"Minden feltétel adott ahhoz, hogy az új kormány a lehető legrövidebb időn belül a lehető legtöbb információ birtokában hozzákezdjen a felelős kormányzáshoz.

A Magyar Szocialista Párt 2010-es veresége és a Fidesz 2/3-os győzelme után Bajnai Gordon (1968 - ) miniszterelnök megtartotta búcsúbeszédét. Beszédében, mint teljes miniszterelnöksége alatt, mellőzni próbálta a kormánypárt és az ellenzék közötti ellentétek kihangsúlyozását. A gazdasági világválságot vezető kormány fejeként főként a válságkezelésről beszélt. A békés átmenetet, a szakmai kormányzást és a gazdasági eredményeket emelte ki, szinte azt remélve, hogy a Fidesz a továbbiakban partner lesz az ellenzék irányában. (Mai tudásunk szerint ezt a reményt egyedül naivitásnak lehet gondolni.)

Beszédének egyetlen markánsan politikai eleme a Magyar Gárda egyenruháját viselő Jobbik-képviselőkkel szembeni kiállása volt. Felhívja rá a figyelmet, hogy a Gárda egyenruháját viselők törvényt szegnek, hiszen más állampolgárokban ezzel félelmet keltenek.

Bajnai Gordon egy évre vállalta a kormány vezetését, egy forintos, jelképes fizetésért. Később nem jelöltette magát újra, aktívan nem is vett részt a 2010-es országgyűlési választások kampányában. 2012-ben, látva a Fidesz újfajta kormányzását, egy újabb ellenzéki pártot alapított, az Együttet. 2014-től visszalépett a politizálástól.
---

"All conditions are in place for the new government to start responsible governance in the shortest possible time, with as much information as possible."

After the defeat of the Hungarian Socialist Party in 2010 and the 2/3 victory of Fidesz, Prime Minister Gordon Bajnai (1968 - ) delivered his farewell speech. In his speech, as during his entire prime ministership, he tried to avoid emphasizing the contradictions between the ruling party and the opposition. As the head of the government leading the economic crisis, he mainly talked about crisis management. He highlighted the peaceful transition, professional governance and economic results, almost hoping that Fidesz will be a partner in the direction of the opposition. (According to our knowledge today, this hope can only be thought of as naivety.)

The only strongly political element of his speech was his stance against the Jobbik representatives wearing the uniforms of the Hungarian Guard. He draws attention to the fact that those wearing the Guard's uniform are breaking the law, as they instill fear in other citizens.

Gordon Bajnai accepted the leadership of the government for one year, for a symbolic salary of 1 HUF. Later, he did not re-nominate himself, nor did he actively participate in the campaign for the 2010 parliamentary elections. In 2012, seeing Fidesz's new kind of governance, he founded another opposition party, Együtt. He withdrew from politics in 2014.

---

Magyar beszédek / Hungarian Speeches (lejátszási lista/playlist): https://www.youtube.com/playlist?list=PLIkLMV9HwvhJffRfy1wcE6d2gkrYaBqIr

---

Források/Sources:
https://www.youtube.com/watch?v=WVluF9TuqcQ
https://www.youtube.com/watch?v=_zLA0e6bL-0

A teljes felvétel az RTL Klub tulajdona. Oktatási célból osztom meg.
Category
Management
Be the first to comment